Cimke Archívum: tea

Szagos müge (Galium odoratum)

Üde talajú erdeinkben tömeges.

Kumarint tartalmaz. Megszárítva kellemes illatú.

Az egykor divatos tavaszi vértisztító kúrákhoz használatos „májusi teák egyik alapanyaga volt. Teakeverékek alkatrészeként ma is alkalmazzák a máj- és epeműködés zavarainál. Enyhe altató, nyugtató, vizelethajtó hatása is van.

Nem hiányzik az izzasztóteákból sem. Egy ókori germán monda szerint egy-egy csokor virágzó hajtás szerencsét hoz tulajdonosának a szerelemben.

Orvosi tüdőfű (Pulmonaria officinalis)

Nyálka-, kovasav-, szaponin, cserzőanyag-tartalmú szürkén foltos levelét gyűjtik.

A XVI századtól Közép-Európában a tüdőbaj gyógyszerének tartották. Légzőszervi megbetegedések — asztma, rekedtség, köhögés —  gyógyítására használatos teáknak ma is alkotórésze.

Torokgyulladáskor jó gargarizálószer.

Tölgy (Quercus fajok)

Csersavban gazdag levelét, kérgét, makktermését mint elsőrendű összehúzószert már az ókori görögök is alkalmazták.

Leveléből gyomorerősítő, vizelethajtó tea készül. Kérgének főzete hasmenés, vérhas, hólyag- és légcsőhurut ellen jó orvosság.

Nehezen gyógyuló sebek, kiütések, égési sérülések borogatószere. A megdarált, pörkölt makktermés főzetével egykor az angolkóros gyerekek próbálták gyógyítani.

Mezei szil (Ulmus campestris)

Kérge cser-, nyálka- és keserűanyagot tartalmaz.

Teája vizelethajtó, hasmenés elleni szer. Főzete, ülőfürdőként alkalmazva, az aranyeret gyógyítja.

Közönséges boróka (Juniperus communis)

Közönséges boróka (Juniperus communis)

Már az ókorban is ismert gyógynövény.

A pusztító pestisjárványok idején ágait hatalmas máglyákban égették, füstjétől remélve védelmet a fertőzés ellen. A legrégibb ismert magyar orvosi recept (a XV. századból) borókamagot tanácsol tüdőbetegség ellen.

Húsos magjának vizelethajtó, gyomorerősítő, étvágyjavító hatása ma is elismert. Vérszegénység és ízületi bántalmak elleni teakeverékekben is szerepel.

A borókaolaj légúti és tüdőbetegségek esetén jó inhalálószer.