Cimke Archívum: növény

Gilisztaűző varádics (Tanacetum vulgare)

Gilisztaűző varádics (Tanacetum vulgare)

Gyógyító hatását már a középkori frank császár Nagy Károly is ismerte. Virágzó hajtása szárítva kámforos illatú; jó molyűző.

Bélférget hajt, és a galandféreg ellen is eredményes szer, de mérges, ezért fokozott óvatossággal kell alkalmazni.

Régebben olaja, alkoholos kivonata reuma elleni bedörzsölő szer volt, fürdővízbe téve csökkentette az ízületi fájdalmakat.

Régi magyar neve fájdalomfű.

Martilapu (Tussilago farfara)

Martilapu (Tussilago farfara)

Árokpartok, agyagos szakadékok („martok”) tömegesen nyíló, kora tavaszi virága.

Az ókor összes nagy birodalmában ismerték már tüdő- és légúti megbetegedések ellen kifejtett jó hatását.

Köhögés, rekedtség, asztma elleni teakeverékekben ma is használatos.

Frissen szedett levele lüktető, gyulladt daganatokra jó borogató.

Közönséges aggófű (Senecio vulgaris)

Közönséges aggófű (Senecio vulgaris)

A kapás kultúrák elterjedt fészkes virágzatú gyomja. Belső vérzést, fájdalmat csillapító, görcsoldó hatását régen ismerik.

Erős májmérget tartalmaz, ezért ma már csak gyári gyógyszerkészítményként, illetve külsőleg használható fel.

Vérző foghús öblögetésére, ülőfürdőként aranyér gyógyítására ajánlható. A népi gyógyászat a friss növényt sebkötözésre is használta.

Gyermekláncfű (Taraxacum officinale)

Gyermekláncfű gyógynövény

Levele, gyökere az ókor óta keresett drog. Felhasználása az évszázadok alatt sokat változott.

Tejnedvét a görögök szembetegségek gyógyítására, szeplők, májfoltok kezelésére használták. Később mint nyugtató- és altatószert becsülték sokra.

Ma is közismert, az egész országban elterjedt, helyenként tömegesen termő növényünk. A fészkesvirágzatúak családjába tartozik. Tőrózsát képező leveleinek széle bemetszett.

A felnyúló szár belül üreges, tejszerű, fehér anyagot tartalmaz. A sárga virágzat a szár csúcsán egész évben nyílik.