Gyógynövények gyógyhatása, alkalmazása
Közép-Amerikában honos örökzöld, kúszó cserje. Szaponin-glikozidokat tartalmazó gyökerét a gyógyszeripar szteránvázas vegyületek előállítására használja. Ősi vértisztító szer. Vérbaj, reuma, bőrbetegségek elleni gyógyszerek alapanyaga.
Néhány cm magas, örökzöld törpecserje. Alpesi és sarkvidéki tájak jellegzetessége. Glikozidot, cserzőanyagot tartalmazó leveleit virágzás idején gyűjtik. C-vitamint tartalmazó teája a veseutak kiváló fertőtlenítője, vizelethajtó, vese- és epekő ellen is alkalmazható.
Sárga, pillangós virágú vesszős cserje. Nyugat-Dunántúlon a savanyú talajok lakója, másutt csak elvadulva él. Glikozidokat, keserűanyagokat, alkaloidokat tartalmaz. Szív- és vesebetegségek elleni gyógyszerekhez szolgáltat alapanyagokat.
Latin neve: Convallaria majalis.
Virága a májusi erdők dísze.
Gyöktörzse, levele, de a virág is erősen mérgező vegyületeket – szívre ható glikozidot, szaponint – tartalmaz.
A középkor orvosai fejfájás ellen, szédüléskor, ájuláskor javasolták. Bőrápoló kenőcsök készültek kivonatából.
Nitrogénben gazdag erdőtalajokon gyakori. Az ókortól kezdve mint általános hatású gyógynövényt ismerték. Virága, termése illóolajat, csersavat, gyantát, nyálkát, levele, kérge glikozidot tartalmaz. Teája megfázáskor jó izzasztó, köptetőszer. Mandula-, illetve torokgyulladás ellen régen tejjel leforrázva ajánlották. A görcsszerű fejfájást gyümölcsének főzetével orvosolták. Virágzatát a légúti megbetegedéseket gyógyító teákon kívül a vérnyomáscsökkentő, nyugtató, hashajtó, veseműködést szabályozó gyógyteák készítésére is felhasználják.